Mára meg ez...

Garai Gábor:  Bizalom

                                  S ha százszor is becspnak és ezerszer 
                                  csalódom abban, kinek szívemet, 
                                  mint álmából a rózsát, kitakartam, 
                                  s ha épp az árul el, kit életemmel 
                                  fedeztem én, 
                                  s ha tulajdon fiam 
                                  tagad meg, 
                                  s ha nem harminc ezüstért, 
                                  de egy rongy garasért adnak el engem 
                                  barátaim, 
                                  s ha megcsal a reménység, 
                                  s ha kudarcaim térdre kényszerítenek 
                                  és elátkozom már, hogy megszülettem, 
                                  s ha csak a bosszút hízlalja a hála 
                                  híveimben, 
                                  s ha rágalom kerít be,- 
                                  akkor se mondom,hogy nem érdemes!

                                

                                  Akkor se mondom, hogy nem érdemes 
                                  hinni az emberben, akkor se mondom, 
                                  hogy megélek magam is, néptelen magányban, mert irgalmatlan az 
                                  élet.-

                                  De csöndes szóval eltűnődve mondom: 
                                  bizalmam sarkig kitárt kapu, 
                                  nem verhet rá lakatot a gyanú; 
                                  ki-bejár rajta bárki szabadon.

                                  Egy besurrant csaló tiszteletére 
                                  nem állítok őrséget tíz igaznak! 
                                  Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt, 
                                  megtisztálkodva ma betérhet újból; 
                                  ki kétélű késsel jött ide ma, 
                                  köszönthet holnap tiszta öleléssel!

                                  Nem, nem a langy irgalmat hirdetem. 
                                  Nem hirdetek bocsánatot a rossznak, 
                                  kegyelmet a hazugnak, 
                                  nem tudok 
                                  mentséget a könnyes képmutatásra, 
                                  s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm, 
                                  akár a nyers önzés orvtámadását.

                                  

                                  De hirdetem, hogy bűneink mulandók! 
                                  Mint a mammut és az ősgyík, a múltba 
                                  porlad a gyűlölet és a gyanakvás; 
                                  dühünk lehűl, 
                                  csak szerelmünk örök.

                                  S halandó gyarlóságai között 
                                  csupán maga az ember halhatatlan. 

                                  Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen 
                                  irgalmas vára bizalomból épül; 
                                  s az önmagával vívott küzdelemben 
                                  csak jósága szolgálhat menedékül.